Brahms: Magyar táncok 18.

Forog a terem, szédül a hang

A tánc az élet az őrült kaland

Egekig érő zengő képtelenség

Gyöngyház ajkú szerelmesség

Ujjongó élet éled a hangszeren

Harsogó daloló vidám végtelen

Nincs csönd, nincs bánat nincs

Valóság nincs látszat csak ints

És kezedben a kezem szorítsd

Táncoljon a képzelet a szemed

Csukd be, elmosódó lényedet

Rabul ejti a kotta őrült mestere

A zene fogságba ejtett szelleme

Most szabadul, elvadul és rád

Uszítja dallamédes bosszúját

Ne gondolkodj, nincs rá idő

Nincsen jelen se múlt se jövő

Csak a tánc a kegyetlen lánc

Megtalál a száguldó románc

A jókedv angyala írja énekét

Vad álmok ördöge vezeti kezét

Elringat a fergeteges forgatag

Vigyázz, mert elsodor a pillanat

Néphangulat folklór hegedűje

Egy nemzet édese és keserűje

Száll és suhan sejtelmes mesék

Erdejében a zene egyszerre lép

A párok roppant rengetegével

A ritmus táncol minden erejével

Édeskés csengéssel valóra válik

Minden álmod, már nem számít

Ki a párod te csak járod a táncot

A számoddal megváltod a világot

Egy dal egy tánc egy történet

Boldogan bolondozó szép élet

Nincs vége nem lehet elég belőle

Öld meg, a világ darabokra törne

Játszd újra a táncot járd míg élsz

Ne félj nem halsz bele ha remélsz

Csak élsz és érzel életre kel a dal

Éles édes érces szépséges zaj-kacaj