Paradox zene
Paradox zene
Zajos álom vigasztald lelkem
Dübörgő élet kiabáld túl a bajt
Lágy dallamok üres fejemben
Énekeljetek helyettem is majd
Ha már az ihlet hűtlen társként
Máshoz fordul, másnak beszél
S fehér lapjaimmal itt állok én
Az elkötelezettség nagy útra kél
Csak a szenvedély veszett oda
Én még itt vagyok, s remélek
Kétségek között haldokolva
Rímelő üvegszilánkokon élek
A táplálékom, az élelmem voltál
A múzsa etette lelkes gyermekét
Kezemre most néma átok száll
Túl jó volt a kezdet, s közeli a vég
Furcsa dallamok, paradox zene
Zajodban akarom hallani a csendet
Ha meglelem, beszélni akarok vele
Nem is beszélni, ordítani egyet
Különös mondandó, sötét mese
Kiáltó ritmusod átveszi kezem
Boldog valótlan menedékhelye
Fogadd be széthullott képzeletem.
|