Ez most más

Ez most más, nem mókás vagy mulatságos

Egy új világ ablakán kitekintve számos

Új baj törne rád, hogy elevezze gondolád

És egymagadban a város szíve vinne

Új utakra elkísérne, kézen fogva, úgy kísértve

Jönne veled a félelem. Keresztül egy életen.

Ez most rossz, talán úgy mondanád, gonosz

Vagy ámítóan állítod, hogy végül győzni fogsz

De vigyázz, ha harcra kelsz az élet ellen, legcsillogóbb

Fegyverzetben, önmagaddal állsz majd szemben

Erre vágysz? Tudod-e, hogy ott majd mit találsz?

Gondolnád, hogy egyszer te is a mennybe szállsz?

Ez most nem lesz, ezúttal már nem felelhetsz

Nem kérdezhetsz édesen, hogy válaszként érkezzen

A megvigasztalás. Ez most más, ez nem csodás

És mégis, egy nap kiderül az ég is, és a fények

Mint remények, aprók, szépek, csendesen

Ott lebegnek, s ott fekszik az életem. Csak képzelem?

Ez most furcsa, olyan durva, ha a csillag földet ér

Kialszik a fénye, s az égre sötét bánat terhe kél

Nincsen hold csak egy üres folt, ahol még régen

Én is éltem, de hiába nézem már a kék eget

Elfakult, majd borongósan szürke lett

A hegyek csúcsán kurtán bodros felhő született

Ez most más, nem mókás, de tán van még hitem

Mert nem látom, de úgy találom, igen, úgy hiszem

A felhő mögött, mint elköltözött madár, vár a nap

Mely süt, és tudom, mosolyából egy nap új virág fakad

Lehet más, de szirma száz és száz új értelmet terem

Hát legyen más, még ha nem is oly csodás, az életem