Éjsötét mezőn egy rózsa…

Éjsötét mezőn egy rózsa

Szirma a mezőre hullt

És látta a hold

Ahogy fölé hajolt

A rózsa nem szólt, csak kimúlt

Szaladt a lány kint a parton

Hajában egy rózsaszál

Ő meg nem állt

Csak ment tovább

Amíg a hold ott fenn járt

Virágok úsztak a vízben

A hold és az ezüstös fény

A lány odaért

Hol a víz partot ért

Érezte, nincs már remény

Csak feküdt a hófehér ágyban

A fejéhez egy madár szállt

Így szólt hirtelen:

„Jöjj most, gyermekem

Siess, mert várnak már rád”

„Vendég vagy csupán egy házban

Ki tudja, a parti a végéhez ér

Ki nem felel

Ha menni kell

Csak megfordul, s hátra se néz”

Elindult a lány az úton

Nem félt, nem is fordult meg

És ott volt ő,

Mint jó vezető

A madár a szerelme lett

„Tudni fogod, ha jön az idő

Ott lesznek ők, kik szeretnek

Ne félj, nem vár

Szörnyű magány

Ők örökké veled lesznek”

Éjsötét mezőn egy rózsa

Szirma a mezőre hullt

Ott volt egy madár

A fekete halál

Károgott, s új útra indult