Te édes, te drága

Sötét a szemed, színes a világ

Mindenhol fény és illatos virág

Mesébe illő szép jelenetek

Szerelmet hirdető emberek

De te, édes

De te, drága

Te nem tartozol

Ebbe a világba

Ott egy hártya, szinte láthatatlan

Bezárva a szűkös fekete falakban

Csak kiabálsz, sikoltasz, haldokolsz

Nem hallja senki, hiába szólsz

Te, édes, te csak nézheted

A melletted elsuhanó életet

Te nem vagy ott, ők neked idegenek

A sorsodban nem osztoznának veled

Te, drága

Te szépséges szenvedő

A kárhozott szerető

Lett a te kedvesed, hát most őt szereted

Úgy kell neked.

Ég veled, majd írj egy levelet.

De ne felejtsd ráírni a nevedet.

A világ addigra úgyis elfeledett.

Pedig régen mindenki szeretett.

Vagy legalábbis úgy tett.

Te édes drága, nézd azt a világot

A fényt, a mosolyt, a boldogságot

Látod?

Hiába várod, nincs már barátod.

Idegenek. Élettel teli emberek.

Kik ők neked? Nem itt van a helyed.

Te választottál rossz szerepet.

Már késő, előrehozták a jelenetet.

Fájdalom. A hátadon végigfut a félelem.

A végtelen két kézzel kapaszkodik

Hol itt az értelem?

Hát fogd meg a két kezem

És jöjj velem.

Kétkedem. Az érzelem nem engedi

Az énemet élni sem remélni

Sötétség. A megtestesült kétség.

A vétségem csak annyi volt

A lelkem örökre egybe forrt

Veled, édes sötét szenvedés.

Hát kezdődjön a vezeklés

Te, édes

Te, drága

Ördög hozott

Az új világba.