A Szépség és a Szörnyeteg

Itt állok én, nézz csak rám

Színes ruhák forgatagában

Aranyhajjal, szép nyaklánc

Fénylik, csillog nyakamban

Egy bálkirálynő, azt hinnéd

Oly csodás ruhák, oly varázs

De mindez csak eszköz, s a cél

Hogy elvakítson a csillogás

Nézz a fény mögé, az árnyék

Eltakarja holdfehér arcomat

A megtévesztés: jó szándék

Szörnyeteg él a felszín alatt

A tükör lett az ellenségem

Megmutatja az igazi ént

Két beesett, fénytelen szem

Elvesz tőlem minden reményt

Egy csontváz néz vissza rám

Betegség kiabál az üvegen

Halál nevet, kaján mosolyán

Fiatalság sikolt szüntelen

Az embereket a Szépség

Nem tévesztheti meg soká

A Szörnyeteg, az nem beszél

És mégis elárulja önmagát

Amit kapok, ha rám néznek

Csak egy visszafogott mosoly

Mely azt üzeni: látunk téged

Te emberbőrbe zárt fogoly

S minden szó csak hazugság

Bíztatás és hamis remény

Szemükben ott ég az igazság

Sajnálunk téged, ó te szegény

Mélyen legbelül vagyok én

És siratom, mit elvesztettem

Az életet a mesék mezején

A sorsomról nem dönthettem